nirinat

Nos… nem egészen ilyen formában akartam elindítani a blogomat. Úgy értem, nézzetek csak rá, eléggé félkész szegényke – például hiányzik róla egy bemutatkozó box a jobb sávba, de az istennek nem sikerül beillesztenem oda egy szövegdobozt… és akkor most tekintsünk el attól, hogy IT-s végzettségem van. (Ha esetleg egy wordpress szakértő erre tévedne, ne habozzon virtuálisan felemelni a pracliját – utána pedig készüljön arra, hogy hurrikánként rontok rá.) A másik, hogy tartalmilag sem így akartam kezdeni – gondoltam lesz majd valami  jajdejóvolt2016  évértékelő vagy egy  jajdejólesz2017  évváró, de nyilvánvalóan ez sem így lesz már. Mégpedig azért nem, mert ha mindent pöccre pontosan kitalálok, akkor mindenen ülni fogok napokat, heteket, hónapokat és soha az életben nem indítom el. Tapasztalat. Eddig úgy nyolcszor játszottam ezt el. Vagy kilencszer, egy idő után nem számolja az ember. Na de akkor térjünk is át az első posztra, ami nem más, mint… dobpergés… a félbeha...

Vízkereszt elmúlt, a karácsonyi ünnepeknek hivatalosan is vége, én pedig ma fél órát bámultam az aprócska műfenyőmet azon lamentálva, hogy lebontsam-e. Nem akartam – olyan kis szép, és csillog és világít és nem hullik a tüskéje. Aztán arra jutottam – édesapám megerősítésével – hogy jó az a fa ott, ahol van. Tél van, hó van (máshol biztosan), jég van (imádom a jeges Dunát), és különben is, az én kis fám, hadd bámuljam még, ha az jó nekem. (És jó nekem.) Ugyanezen logikát követve hozok még mindig 2016-os összesítéseket – egy személyes, 2016-ban először típusút (sokkal rövidebb lett a lista, mint számítottam rá, így egy külön posztban nem igazán akaródzott kitenni – nem mondom, hogy nem támadtak önfelpofozási hajlamaim) és egy az év legjobb olvasmányai típusút. Mivel éppenhogy sikerült az ötven olvasást megcsípnem, így nem top tizet hozok, hanem egy top hetet. (Ami top öt akart lenni, aztán valahogy hét lett. Én sem értem, esküszöm.) Elsőként itt a rövid (élményektől eléggé mentes, e...