Félbehagyva

Nos… nem egészen ilyen formában akartam elindítani a blogomat. Úgy értem, nézzetek csak rá, eléggé félkész szegényke – például hiányzik róla egy bemutatkozó box a jobb sávba, de az istennek nem sikerül beillesztenem oda egy szövegdobozt… és akkor most tekintsünk el attól, hogy IT-s végzettségem van. (Ha esetleg egy wordpress szakértő erre tévedne, ne habozzon virtuálisan felemelni a pracliját – utána pedig készüljön arra, hogy hurrikánként rontok rá.)

A másik, hogy tartalmilag sem így akartam kezdeni – gondoltam lesz majd valami jajdejóvolt2016 évértékelő vagy egy jajdejólesz2017 évváró, de nyilvánvalóan ez sem így lesz már. Mégpedig azért nem, mert ha mindent pöccre pontosan kitalálok, akkor mindenen ülni fogok napokat, heteket, hónapokat és soha az életben nem indítom el. Tapasztalat. Eddig úgy nyolcszor játszottam ezt el. Vagy kilencszer, egy idő után nem számolja az ember.

Na de akkor térjünk is át az első posztra, ami nem más, mint… dobpergés… a félbehagyott könyveim listája. Vagy a cím túl spoileres volt? (Látom magam előtt, hogyan hadonásznék, ha mindezt videóban adnám elő. Így írásban nehezebb érzékeltetni, pláne mert az elején úgy döntöttem, nem smiley-zok. De már most hiányzik, talán kellene?)

Tehát a listám:

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher’s Stone

Muszáj leszögeznem, hogy ezt nem azért hagytam abba, mert nem rajongok esztelenül a Harry Potter-ért. Pontosan úgy rajongok érte, tipikus példánya vagyok a HP generációnak és szívfájdalom nélkül állon vágom, aki nem ért egyet azzal, hogy a Harry Potter sorozat az atyaúristen a könyves világban. Mert az. Ne vitatkozzatok! Viszont ez angolul van (most megint okosat mondtam) és az angol meg én nem vagyunk jó barátok. Mondhatnám úgy is, hogy az angol nyelv direktben szabotálja az összes próbálkozásomat, amikor használni szeretném. Élőszóban ez azt jelenti, hogy megkukulok, írásban azt, hogy még azt is szótárazom, hogy „I am”, annyira elbizonytalanodom, olvasás szintjén meg azt, hogy a harmadik oldal után olyan lendülettel vágom a sarokba az adott szöveget, hogy csak nyekken.

Kylie Scott: Lick

Mondjam vagy ne mondjam, hogy ez is angol próbálkozás volt? Ráadásul itt majdnem a könyv feléig eljutottam, de annyira irritált a történet – legalábbis az a része, amit megértettem – hogy le kellett tennem. Ha romantikus sztorit akarnak letolni a torkomon, akkor az legyen nagyon-nagyon jó. Ez nem volt az.

Jennifer Probst: The Marriage Bargain

Oké, az összesítésig fel sem tűnt, hogy az év első felében mennyire kitartóan próbálkoztam az angollal. Büszke vagyok magamra, komolyan. Legalábbis a próbálkozás részére, mert befejeznem ezt sem sikerült. Ha jól emlékszem, épp egy csomó-csomó kutya volt a morcos, de nagyon jól kinéző férfi főhősünk házában, amikor letettem ezt a könyvet. Az államvizsga tételeim erősebbnek bizonyultak. (És jó két hónapra jegelték az olvasmányaimat minden létező nyelven.)

Gillian Flynn: Sötét helyek

Ennél a kötetnél a legkevésbé érdekes, hogy miért hagytam abba. Vissza kellett vinnem a könyvtárba. És nem győzött meg annyira, hogy újra ki akarjam hozni.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Na, ez már mesélősebb sztori. Nyáron, amikor egy hétre leruccantam nagymamámhoz Zalába, ezt az egy szem könyvet vittem magammal. Mert úgy gondoltam, jó lesz ez nekem. Sokan mondták, hogy jó lesz nekem. Hát… nem lett jó nekem. Küszködtem vele, minden nap olvastam belőle pár oldalt, de te jó ég… a hét végén már inkább folyattam az agyamat Rosalinda és Juan Carlos legújabb (nyál)kalandjait nézve.

Emma Chase: Behálózva

Ez lett a másik fejfogós sztorim. Eleve kiakasztott, hogy a főszereplő kidumál a könyvből. Miééért? A főszereplő maradjon szépen a könyvben. Aztán falra másztam a személyiségétől is – értem én, hogy mi, nők a bunkó, nagypofájú, gazdag, jóképű pasikra bukunk, de azért nem árt, ha annak a férfinak van valami pozitív tulajdonsága is, nem? Persze, lehet, hogy ha tovább olvastam volna, találtam volna egyet-kettőt, de nem ment. Úgy emlékszem négy napig küszködtem vele, lefekvések előtt, de határozottan nem lettek kellemesebb álmaim tőle.

Szóval, ők volnának 2016 vesztesei nálam. Most is van az olvasmánylistámon kilenc olyan könyv (korábban nem számoltam össze, úgyhogy ez most kissé szíven ütött), amik befejezésre várnak, egyesek már nagyon régóta… hogy át tudom-e rágni magam rajtuk, az 2017 titka.

Ééés ezennel az első posztom végére értem. A legfontosabb kérdésem: szerintetek kellenek smiley-k?